Kriszta oldala

Magány

„Fáj, ha az embernek nincs kit szeretni.

Fáj, ha az örömöket el kell feledni.

Elmúlik minden kedves szó.

A nevetés kínoz sokáig, mert nehéz a feledés,

mégis reméled, hogy feltámad az álmod,

hogy valaki átöleljen, könnyes szemmel várod.

De üres az ágy, csöndes lett a ház.

Egyedül maradtál, a néma sírás ráz.

Emlékek mindenhol, mind fájó és szép,

érzed, ahogy kínoz, a magány karma tép.

Vágysz a pillanatra, mely megnyugtató, végső,

ahonnan visszatérni nem lehet, már késő!"

„Nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember

fenntartás nélkül engedje szeretni magát.

Bátorság, csaknem vakmerőség.

A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni,

mert gyáva és hiú. Szégyelli, hogy odaadja,

s még sokkal inkább szégyelli,

hogy kiadja magát a másiknak,

elárulja a titkát. Azt az egyszerű emberi titkot,

hogy szomjazik a szeretetre, gyengédségre…"

Sokszor van úgy, hogy elfelejtek élni,

időnként szép csodákat remélni...

Néha nem találom a helyem a világban

s van, hogy örömömet lelem a hibákban.

Az életben én ezt kaptam szerepül,

sajnos sokszor maradok egyedül.

De időnként én is kitörök a szerepemből,

könnyeket ejtek csupán szerelemből.

„Egy koldus az utcán a kezemhez ért, remegő kezével valamit kért. Láttam, hogy csalódott, és boldogtalan. Nem volt egy fillérem sem, szégyelltem magam. Álltam, és néztem könnyes szemét, megfogtam az öreg remegő kezét:

- Bácsikám! Én is idejutok, hisz a szívem mélyén én is csak egy koldus vagyok!”

Múló magány gyötrő percei, édes álom féltett vétkei.

Lefolyó könnyek, mik valamit mondanak,

fájó szívek, mik darabokra hullanak.

Néma világ, mely megöl és eltipor,

kínzó fájdalom szívembe hatol.

Kisírt szemek, bánattal telve,

vérző érzelmek a szívembe temetve.

Kérlek, ne hagyj magamra,

csak újra hadd bízhassak benned,

Magány, fájdalom, vállalom, de egyedül már nem megy.

Magamat áltatom, láthatod belőlem csak ez lett,

Nem adom fel, habár mindig újból vesztek.

"Átsírt éjszakák, elvesztett barátok,

a világ közepén magadat egyedül találod.

És csak áldod azt az órát, amikor nevetett a szád.

Hiányzik az a valaki, aki társként gondolt rád.

Fájnak a percek, amiket együtt töltöttetek.

Szívedbe marnak az emlékek, az együtt töltött hetek.

Fáj minden perc, mikor magányosan fekszel az ágyban.

Rossz belegondolni, de egyedül vagy a világban."

Fekete tintával fehér lapra írok,

Sötét könny hull, pedig fényes nappal sírok...

Kívül vidámság, arcomon mosoly ragyog,

Belül keserűség s magány foglya vagyok...

Mi volt mielőtt megszülettem?

És mi lesz ha meghalok?

Nem akarok félni többé!

Miért nem jönnek már az angyalok?

Van mikor azt gondolom utálok élni.

Van mikor azt hiszem van miért félni.

Van úgy, hogy azt gondolom egyedül vagyok.

Hogy nem figyelnek mások csak az angyalok.

Akkor rájövök, hogy a legszebb angyalt nekem adta az ég,

s csak remélni tudom, hogy örökké az enyém.

A magány az az állapot, amikor valakiben háború

zajlik, belső háború; az egyedüllét meg az az állapot,

amikor valakiben nincs harc, benne az angyal és az

ördög békét kötött.

Az ember képes a magányt megszokni, de ha a

magánya csak egyetlen napra is megszűnik, utána

kezdheti a megszokást elölről. Az emberi lény ugyanis

el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és

akár évekig elviseli, hogy nincs fedél a feje fölött, de a

magányt nem viseli el. Minden kín és minden

szenvedés közül a magány a legrosszabb.

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat